MEGTALÁLT AZ 500. ISKOLA IS, AHOL TALÁLKOZÓT TARTHATOK! 

Mindenkinek nagyon köszönöm a megosztásokat, drukkolást, szép szavakat! Hálás vagyok érte!
Ugyanitt: keresem azt a 3 iskolát, amely nagyon egyszerű feltételekkel még februárban meg szeretne hívni író-olvasó találkozókat tartani!
3 iskolának van még helyem a februári naptáramba! Persze, márciusra is hívhatnak. 

Egy kis összefoglaló, kedvcsináló a találkozóimról:
Előadásaim fő célja, hogy a gyerekek megszeressék az olvasást, a magyar nyelvet, lelkesen alkossanak és legfőképpen gondolkozzanak. Mindezt humoros formában tálalom, így sokkal fogékonyabbak a különböző témákra. Foglalkozunk a magyar nyelvvel mint varázs nyelvvel; a természet és az ember kapcsolatával; a műszaki eszközök helyes, illetve helytelen használatával; rajztechnikákkal; találós kérdéses formában játszunk a verseimmel, amelyeket ők olvasnak fel; mesélek; bevonom a diákokat az előadásba. Mindezt 45 percben! Minden korosztálynak külön nekik szóló programmal készülök.
A diákoknak megmutatom a találkozókon azt is, hogy 6-8 évesen milyen képregényeket készítettem és a könyveim eredeti rajzait is. A találkozók után a gyerekek alkotási lázban égnek: olvasni, alkotni kezdenek, célokat tűznek ki maguk elé, mert rájönnek, hogy én is úgy kezdtem, mint ők.
Ha felkeltettem valamelyik iskola érdeklődését, vagy már találkoztunk és újra meghívnának, szeretettel várom a leveleket, kérdéseket itt:
info@vandormeseiro.hu

